Most, hogy katasztrófa közeli helyzet van a magyar mezőgazdaságban, egyre több megoldási javaslat jön elő.

A katasztrófa több vonalon is közelít. Az egyiket most mindenki érzi a bőrén, hogy nagyon meleg van, alacsony a páratartalom és a kabócák egész nap “énekelnek”.

A másik vágány a technológia, genetika előrehaladása okozta túltermelés. Már nem 1-3 tonnás termések jönnek le hektáronként, hanem ha nincs nagy baj, 6-12 tonna. Így már nem a mindennapi élelem megszerzése a fontos, hanem hogy miért nincs pont a polcon az, amit én szeretek, abból a 12 azonos fajtájú termékből.

A mi kis országunk a konvencionális világtermelésben elhanyagolható. De – és én hiszek ebben -, hogy két legyet tudnánk ütni egy csapásra, ha az ország átállna regeneratív termelésre. Akkor nemcsak magasabb értéken értékesíthető termékekkel jelennénk meg a világpiacon, hanem környezetünket is védenénk, újraépítenénk, amellett, hogy egészségesebb élelmiszer egészségesebb embereket teremtene.

A területeket többféleképpen lehetne használni, integrálni lehet az állattenyésztést a növénytermesztés mellé, a szakaszos legeltetés nagyon jó talajjavító hatással bír. Az így tartott állatok természetközeli életmódjukkal stresszmentesek, minőségi húst adnak. Az általuk területre helyezett nyál, vizelet, trágya mind javítja a talajt. Az állatok által lelegelt takarónövény talajszerkezet javító, árnyékoló és kipárolgás csökkentő hatással bír, megakadályozza a defláció és az erózió kártékony hatását. Ez a két utolsó tényező kiiktatása is már nagy talajvédő hatással bír. Nemcsak a talajunkat és a humusztartalmat védjük ezzel, hanem azt növeljük is, így a légköri CO2-t is ismét visszaraktározzuk talajunkba.

A környezeti előnyök mellett az árbevételt is tudjuk növelni adott egységnyi területről, ami a termelők jövedelmezőségét segíti.

Az, hogy ez a váltás is nehézségekkel jár, biztos; minden tanulás energiát kíván, de lehetne lassítani a ránk nehezedő gazdasági/környezeti és egészségügyi prés nyomását. Regeneratív gazdálkodás tudná adni a nagy tömegű minőségi élelmiszert, alacsony növényvédőszer felhasználás, és környezeti terhelés mellett.

A bevált hagyományok már a klímaváltást gyorsítják, segítik az elsivatagosodást. A talajművelés, a szántás a biogazdálkodás szükségszerű velejárója, amíg a kemikáliák nem terjedtek el, gyomírtás csak a többszöri talajmunka (szántás, kapálás, sorközművelés) és a tarlóégetés elvégzésével volt lehetséges. Ezek a tevékenységek mind rombolták a szervesanyag készleteket, és a biológiát a talajokban. Vannak égövek, területek, ahol szárítani kell a talajokat, hogy el tudjanak vetni. Ott használnak ekét. Nálunk is kell szárítani a talajainkat?

Most, hogy a tudomány adott kezünkbe lehetőségeket, ezekkel tudunk élni, és sajnos visszaélni is.

Akik nem akarnak váltani, először azt hozzák fel, hogy náluk pont nem lehet direktvetni, mert homok, agyag, kötött réti talajuk van. Akkor most azt ajánlom mindenkinek, hogy menjen ki a tábla széli árokpartra és nézze meg, hogy ott repedezik-e a talaj, milyen a szerkezete. Akár aggregátum-stabilitás vizsgálatot is végezhet. Meg fog lepődni.

A regeneratív gazdálkodással szemben a legutolsó érv a sok növényvédőszer felhasználás.

Én, ha beszélgetek valakivel, és azt mondja, hogy no-tillezik/direkt vet, de sokkal több növényvédő szert kell felhasználnia, akkor tudom, hogy a beszélgetőtársam nem vet direkt. Mert a talajélet felpezsdülésével a kórokozók élettere is szűkül, más élőlények jelennek meg, mint amit addig a szántóföldeken megszoktunk. Ez nem rosszabb, csak más. Így, aki nem képes az adaptációra, nem ismeri be a tudatlanságából származó hibáit, annak sokkal egyszerűbb a növényvédőszer felhasználás növekedését előhozni. Meg a glifozátot ugye. Pedig a talajmegújítás során a növényvédőszer-felhasználás 55-60%-ra is le tud csökkenni évjárattól függően. Egyik probléma pont a hatóanyagok magyarországi minimum-dózis meghatározása, mert a felezési idő a direktvetett, nem művelt, szellőztetett talajoknál hosszabb, kevesebb hatóanyag is ugyanolyan hatást tud kifejteni.

Tehát, mivel már nem mennyiséget, hanem minőséget kell előállítani, „brandelni” kell a terméket, amit meg tudnánk tenni, mint régen is: a magyar marha és búza külön minőségi osztály volt!

Sürgősen kell a támogatási rendszereket átalakítani, mert a résztvevők, termelők saját maguk nem fognak váltani. Ezt irányítani kell. Az egyetemi tanárokat, falugazdászokat, ellenőröket tanítani kell olyanok által, akik ezt már saját kárukon, és/vagy külföldön elsajátították.

Az öntözés nem megoldás, csak a problémák szaporodását hozza már pár éven belül.

Berend Ferenc

(A Nyíregyházi Kosár Bevásárló Közösség Facebook posztjára adott kommentem kicsit kibővített változata.)